Hirgászvizeink

Megyei horgászkörutam, egy újabb állomásához érkeztem, nevezetesen Máriapócsra. Ennek a városkának a neve, már korábban belépett a köztudatba, a pápai látogatás során. Megközelítése, Nagykálló és Nyírbátor között, kb. félúton fekszik. A tó, maga agyagbánya volt. 3 részből áll, 2,2 ha területen. Ebből két tó, közvetlen összeköttetésben van egymással. Igen kulturált környezet jellemzi, esőbeállókkal, mellékhellyiséggel, főző-sütő hellyekkel. Meg persze a legfontosabbal, halbőséggel. 

Tóth Árpád elnök úrral történt telefonbeszélgetés után, kaptuk a meghívást, Endrédi Róbert barátommal. Mivel ez a tó nevezetes a harcsa és csuka állományáról, elsősorban ez utóbbi volt a célunk, mivel novembert írunk.   Ahogy az lenni szokott, még mutatóba sem fogtunk eggyet sem. Bakó Zsolt gyermek versenyhorgász volt a megmentőnk, ő legalább fogott egyet, mint a képen látható.   Egy november végi pontyozáson vigasztalódhattunk, még hozzá bőségesen. Ennyit a csukákról! Pedig másfél évig tilalom volt a krokodilpofályuakra, ezért elszaporodtak és megnőttek. A legnagyobb itt fogott, 11,5 kg-ot nyomott. Harcsából 18 kg, pontyból 12,5 kg, amurból 8,7 kg, afrikai harcsából 8 kg volt a legnagyobb itt fogott hal. Az egyesületet 37 felnőtt, 9 ifi és 15 gyermek horgász alkotja. 2006-ban 42,84 q hal lett telepítve. Ennek zöme ponty, mintegy 21 q, kárász 18 q és 3 q afrikai harcsa.

A napijegy 2000 Ft felnőtteknek (2 nemes + 3 kg egyéb hal), 1000 Ft ifiknek (1 nemes + 3 kg egyéb hal), 500 Ft gyermekeknek (3 kg egyéb hal). Bizton állítom, érdemes napijeggyel próbálkozni, nem fogják megbánni. Évente átlagosan 250 db-ot adnak el belőle. Az egy főre jutó fogási átlag: 30,1 kg. A tó környezete társadalmi munkában lett kialakítva, ez egyébként kötelező a tagoknak.
  Még egy nagy előnye van a tónak, lehet pergetni! A tó mélysége 2-3 méter közt váltakozik. Pontyozásra a fenekező módszert ajánlom, minden sallang nélkül, az etető kosarat 2 horog közzé, csúszóra szerelve. Nyerő a konzervkukorica+giliszta csali, legalábbis a mi esetünkben. Az amúrra, mint a helyi horgászok javallották, mézes kukorica, illetve házilag főtt kukorica, a leginkább bevált csali. Az elnök úr jövőre is meghívott minket, amire gondolkodás nélkül igent mondtunk és amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni.
A tó jövőre lesz 10 éves, ezt nagyszabású rendezvény keretében akarják megünnepelni, az egyesületi tagok.
 Minden ide látogatónak, eredményes horgászatot kívánok!

Képek a tóról:

Ismét, immár sokadjára horgásztam Szénaréten, ezúttal Dr. Bihari Károly, a nyírbátori  Vasas he. elnökének a meghívásából.  Ez a víz bármikor képes elcsábítani, nem csak mert halbő, hanem kellemes környezetben fekszik, remek és segítőkész sporttársak vannak, udvarias és tájékozott halőrök. Más vizekhez viszonyítva, rendkívüli tisztaság van a parton. A tisztaságot nem győzöm hangsúlyozni, hiszen erre és a kultúrált környezetre, a horgászok között, egyre nagyobb az igény. Végre elértük ezt is. Az elnök úrral beszélgetve és horgászgatva, a következő adatokat tudtam meg a tóról.
A telepítési mutatók a következőek:
ponty: 50 q/10 q havonta/+ ivadék ponty.
kárász 10 q
amur 7,5 q /két és háromnyaras/
csuka ivadék 500 db évente
Ez a tó viszonylag fiatal, alig öt éve lett rendbe téve. Ennek ellenére, már igen komoly nagyságú halakat lehet fogni benne. Csukából 9,75 kg-ost, pontyból 12 kg-ost, dévérből 2,2 kg-ost, amurból 10 kg-ost és harcsából 11,5 kg-ost (fotón mellékelve) is fogtak már a tavon. A 7 ha-os tó átlagos mélysége 1 m körüli. Ha sikerül pályázaton pénzt nyerni, akkor további 5 ha-ral bővítik a tavat, mégpedig az ivási helyek meghagyásával. Ez bölcs előre látást takar. Hiszen a tó, hétvégeken zsúfolásig van telve, nem véletlenül, erre a fotók a tanuk. Már így is 170 felnőtt, 30 ifjúsági és 40 gyermek horgász van. Ez utóbbiaknak, nincs korlátozva a taglétszáma. Az éves jegy új felnőtt belépőknek 45 000 Ft, de ebben 20 000 Ft halasitási díj is benne foglaltatik. Az ifi ennek a fele, a gyermek pedig 3000 Ft. 1 300 000 Ft értékű telepítés volt eddig. A parkosítást tovább akarják folytatni. Komoly bevétel van a napijegyes horgászatból is, hiszen egyre többen látogatnak ide, vendéghorgászok.
Tovább akarják javítani a kollektívát is, bár tapasztalatom szerint eddig is nagyon jó volt. Ez a tó, bármelyik nagyhírű hellyel fel fogja venni a versenyt rövidesen. Ajánlom figyelmébe az ország másik részein élő sporiknak is. A napijegy felnőtteknek 2200 Ft, ifiknek 1100 Ft, gyereknek 600 Ft. Napkeltétől-napnyugtáig érvényes. Mivel a tó közvetlenül a város határában fekszik, ezért a szállás (amennyiben erre igény van), könnyen megoldható. A strand 100 méterre van, ezért akár meg is lehet mártózni nagy melegben. A parton sátort is lehet verni, bográcsolni, ivóvizet vételezni és az esőbeállók védelmét élvezni.
A tó vizét, a be- és kifolyókon keresztül mozgatják, így állandóan friss és oxigéndús a meder vize. A gondos lékelés következtében, csak minimális volt a halpusztulás, 6-8 db 4-8 kg-os hari volt az áldozat. 
Pergetni sajnos nem lehet. 2 db nemes és 3 kg egyéb hal fogható napijeggyel, melyet, a fogást követően, azonnal be kell írni a fogási naplóba! Parkolni a vízparttól min. 10 méterre lehet. Külön köszönet Krasznai horgászmester úrnak, aki megismertetett a tóval. Fenekező módszerrel érdemes horgászni, de úszós szerkóval is lehet eredményt elérni. Tapasztalatom szerint, a csemegekukorica és a csonti a nyerő, békés halakra. Remekül szórakoztam, bár bevallom nekem most nem jött be. Bezzeg tavaly!
A parton nyugodtan le lehet ülni, a halőrök (társadalmi) felkeresnek mindenkit. Aki a rablóhalakat űzi, annak is megéri ellátogatni. Sajnos, az ország eme felét, a horgásztársadalom nagy része nem ismeri, gondolom, megfelelő ismeretterjesztés hiányában. Ha valaki ellátogat ide messzebbről, akkor érdemes szétnézni Nyírbátorban, gondolok a híres Fatoronyra, vagy a gyönyörű Református Templomra, amelyek mind, hajdanvolt korok romantikáját és stílusát idézik fel. Egy csipetnyi középkor.
Nos, kedves sporttársaim, remélem sikerült egy kis kedvet csinálnom, egy itteni pecázásra.
Jó és eredményes szénaréti horgászatot kívánok Önöknek.

Képek a tóról:

szenaret14

szenaret15

szenaret16

szenaret17

Vízterület: 6 (ha)
Megközelíthetőség, útvonalleírás: Kocsord külterületén, északi részén található. A 49. számú főútvonalon Mátészalkáról Csenger felé haladva a település közepén kell elkanyarodni a tó felé, melyet tábla jelez. Egyenesen haladva körülbelül 1,5 kilométer után szintén tábla jelzi a tavat.
Fogható halak: ponty, amur, keszeg, kárász
Leírás: A horgásztó több mint 30 éve lett kialakítva egy mocsaras lápos területen.
Vízmélysége 0,8-1,5 méter között változik.

A napijegyes horgászat alapvető szabályai:

  • a napijegy napkeltétől napnyugtáig jogosít horgászatra a váltás napján
  • 2 bottal megengedett egyszerre horgászni
  • elvihető 2 db ponty vagy amur valamint 5 kg kárász vagy dévér (összesen)
  • méretkorlátozások: tükörponty 30 cm, pikkelyes ponty 35 cm, amur 40 cm
  • az 5 kg-nál nagyobb pontyot azonnal vissza kell engedni
  • a parton szemetelni tilos
  • napijegyesek a számukra fenntartott helyeken horgászhatnak
  • az autót a parkolóban kell hagyni

Horgászni érvényes horgászengedély (állami jegy, egyesületi tagság és területi engedély) birtokában lehet.

Képek a tóról: 

kocsord1

2003-ban készült el a régi bányagödrök helyén a Cégénydányádi Horgásztó, melyet az önkormányzat a helyi horgász egyesület kezelésébe adott. – Korábban más települések horgász egyesületeiben voltunk tagok – mondja Bujáki Csaba elnök. – Az idén alakult meg a helyi közösség, 24 felnõtt és 5 ifjúsági taggal. A tóban – dévérkeszeg kivételével – mindenféle hal, a kárásztól a folyami harcsáig megtalálható. Az eddig kifogott legnagyobb halaink: egy 5,4 kg-os ponty, 6 kg-os amur, 6,5 kg-os szürkeharcsa (amit egy 12 éves kisfiú fogott ki). Az idén a befizetett egyesületi pénzbõl jutott a bõvítésre is. A régi gyékényes részt kikotortattuk. Itt van még munka bõven, ami jövõre tolódik át. El kell hordani a földet, parkírozni, füvesíteni, fásítani szeretnénk, hogy minél otthonosabban érezzék nálunk a horgászok.

Képek a tóról:

Juhász Géza elnök meghívására, 2006-2007-ben tettem kirándulásokat ezen a vízen. Ez a horgász víz, a Tisza- Szamosközi He. kezelésében van és 20,6 ha területű. Az egyesületnek 118 tagja van, ebből 8 ifi, 11 gyerek és 4 női horgász. A holtág maga 4 km hosszú és elképesztően változatos. Bedőlt fák, nádas, gyékényes, egyszóval minden, amit egy horgász kívánhat. Az átlag vízmélység 1,5-2,5 m körüli, de a legmélyebb része, a 4 métert is meghaladja. A harcsa állománya kíváló, de ki tudja miért, kevesen horgásznak rá. Jó magam tanúja voltam, egy 40 kg körüli példány megakasztásának és fárasztásának, de sajnos nem sikerült megfogni.
A süllő állomány jelentős és igen nagyokat lehet fogni. A tórekorder 9,56 kg volt. A vízutánpótlása természetes úton / belvíz / történik. A napijegy 3000 Ft-ba kerül, ezért napkeltétől-napnyugtáig lehet horgászni, de lehet csónakot bérelni, plusz 300 Ft-ért. A tagok egész évben horgászhatnak éjszaka. A szállás 4 fő részére megoldott, 500 Ft / fő / nap áron, mindez zárt helyen és parkolóval ellátva.

Telepítési adatok a következőek:

kétnyaras ponty 38q
40 000 db sülő ivadék
16 000 db compó ivadék (fogási tilalom van rá!).
25 000 db csuka ivadék

A tórekorder halak fajtánként:

csuka 16,8 kg
harcsa 42 kg
süllő 9,56 kg
ponty 21,7 kg
amur 26 kg

Ajánlott horgászmódszer, kemény, úszós felszerelés, a bedőlt fák és a nádfal mellett, házi főzésű kukoricával, annál jobb, hogyha büdös is. Ragadozó halakra a halszelet javallott, különösen a sügerezés kedvelőinek, hiszen itt emberes példányok akadnak. A kárász állománya, pedig egyszerüen mesés, mind mennyíségre, mind pedig agyságra. A z országos horgászrend a mérvadó, de a méret korlátozások eltérnek. A nyurga ponty 35 cm, a csuka 45 cm felett fogható, a compóra pedig általános tilalom van egyenlőre. Telepítés után a tagoknak 5 napig, a napijegyeseknek 14 napig tilos horgászni. Pergetni, kuttyogatni és lékről horgászni lehet, sőt aki idelátogat, annak kell is! Ott voltam a 2006-os vezetőségi versenyen, ahol mondanom sem kell, remek volt a hangulat és kiváló az ellátás. Ezúton szeretném megköszönni, a szíves vendéglátást és a remek horgászatokat.Remélhetőleg még találkozunk és egyszer-kétszer még hajlik itt a botom, valamint kivánok
minden idelátogatónak eredményes és kellemes horgászatot.

Tisztelettel: Katona Zoltán, Mátészalka

Képek a tóról:

szamosujlak01

szamosujlak02

szamosujlak03

szamosujlak04

szamosujlak05

szamosujlak06

szamosujlak07

szamosujlak08

szamosujlak09

szamosujlak10

szamosujlak11

szamosujlak12

szamosujlak13

szamosujlak14

szamosujlak15

szamosujlak16

szamosujlak17

 

 

Keresés

logo color 700

bujtos_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Látogatottság

Ma:
Tegnap:
Ezen a héten:
Múlt héten:
E hónapban:
Múlt hónapban:
Összes látogató:
247
1068
5226
1027416
14690
25763
5328001

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, a villantomagazin.com és villantomagazin.hu is használ cookie-kat. A cookie (magyarul süti) egy kisméretű egyedi szöveges információs fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. Adatvédelmi szabályzat