Lazacos-káposztás torta

HOZZÁVALÓK 6 személyre:

  • 1 fejes káposzta
  • 60 dkg lazac
  • 1 leveskocka
  • 2 adag fagyasztott leveles tészta
  • 1 tojássárgája
  • 1 evőkanál tej
  • 1 dl tejszín
  • fél citrom
  • őrölt bors

ELKÉSZÍTÉS:

A káposzta külső leveleit leszedjük, négy részre vágjuk, és lobogó vízben 5 percig főzzük (blansírozzuk). Lecsöpögtetjük, majd apróra vágjuk. A leveskockát 1 liter forró vízben feloldjuk, majd a lazacot puhára főzzük benne. Amikor kész, lecsöpögtetjük, kis darabokra szeleteljük, és a bőrét lehúzzuk. A leveles tésztát szobahőmérsékleten felengedjük, az egyikkel egy kerek tortaformát kibélelünk úgy, hogy körben a szélein is magasan álljon a tészta. Erre szórjuk a káposztát, a haldarabkákat, majd sóval, borssal meghintjük. A másik tésztalappal befedjük, és a lelógó részeket lenyomkodjuk, hogy mindenütt jól zárjon a tészta. Közepébe ujjunkkal lyukat fúrunk, tetejét a tejben simára kevert tojássárgájával (ecset segítségével) megkenjük, végül meleg sütőben készre sütjük. Közben a tejszínt sóval, borssal és a citromlével simára keverjük, megmelegítjük, ezzel a kész tortát meglocsoljuk. Langyosan kínáljuk.

Online látogatóink

Oldalainkat 119 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése