A Zagyva és a Tárna mentén összesen nyolc nagyobb holtágat vizsgáltunk, elhelyezkedésüket a 137. ábrán mutatjuk be. Az 1 -7 jelű holtágak a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (Szolnok) illetőségi területéhez, a 8 jelű Tárna menti holtág az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Miskolc) illetékességi területéhez tartozik.

137. ábra. A Zagyva és a Tárna holtágai

1. Malomzugi Holt-Zagyva

A fiatal holtág a folyószabályozás során 1981-ben keletkezett, a Zagyva bal parti ármentesí-tett területén helyezkedik el, közigazgatásilag Szolnokhoz tartozik (138. ábra). Hossza 5,4 km, átlagos szélessége 24 m, területe 13 ha, átlagos vízmélysége 2,4 m, víztérfogata 312 ezer m\ Állami tulajdon, kezelője a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság. Medrének feliszapoltsága és vízi növényzettel való benőttsége közepes mértékű. Szivornyán keresztül magas Zagyva vízállásnál vize frissíthető. Leüríthető a stabil szivattyútelepen keresztül. Funkciói: belvíztározás, belvízlevezetés. Jóléti hasznosítása (hétvégi pihenés és sporthorgászat), a vízminőségtől függ. Külső partja mellett zártkertek találhatók.

A Malaniziifii Holt-Zagyva Szolnok határában (a holtág mellett hétvégi telkek)
138. ábra. A Malomzugi Holt-Zagyva helyszínrajza

2. Szászberki Holt-Zagyva

A patkó alakú holtág a Zagyva szabályozása során 1962-1963-ban keletkezett, a bal parti ár-mentesített területen helyezkedik el. Közigazgatásilag a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szászberek és Jászalsószentgyörgy községekhez tartozik (139- ábra). Hossza 2 km, átlagos szélessége 50 m, területe 10 ha, átlagos mélysége 1,7 m, víztérfogata 170 ezer m-\ Feliszapolt-sága előrehaladott, vízi növényzettel való benőttsége közepes. Állami tulajdon, kezelője a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság. Feltölthető szivattyúsán a Zagyvából, leüríthető szivattyúsán a Zagyva felé. Funkciói: belvíztározás, a közvetlen közelében lévő öntözőtelep vízellátására, továbbá haltenyésztésre és sporthorgászati célokra is hasznosítják. Élővilága változatos.

139. ábra. A Szászberki Holt-Zagyva helyszínrajza

3. Jánoshida-Berki Holt-Zagyva

A holtág a Zagyva szabályozása során alakult ki, a jobb parti ármentesített területen található, közigazgatásilag a Jász-Szolnok-Nagykun megyei Jánoshida és Alattyán községekhez tartozik (140. ábra). Hossza 2 km, átlagos szélessége 25 m, területe 5 ha, átlagos vízmélysége 60 cm, víztérfogata 30 ezer m-\ Tulajdonosa és kezelője Alattyán község Önkormányzata. Feliszapoltsága és növényzettel való benőttsége erőteljes, gyakran kiszáradhat. A Zagyvával közvetlen összeköttetése nincs, csak kis területről gyűjti össze a belvizeket. Funkciója: belvíztározás. Élővilága változatos, természeti értékei feltárásra várnak, nem tartozik természeti védelem alá vont területhez.

140. ábra. A Jánoshida-Berki Holt-Zagyva helyszínrajza

4. Mizsei Holt-Zagyva

A holtág a Zagyva mederrendezése során alakult ki, a bal parti ármentesített területen helyezkedik el, közigazgatásilag a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jásztelek községhez tartozik (141. ábra). Hossza 3 km, átlagos szélessége 30 m, területe 9 ha, átlagos vízmélysége f ,5 m, víztérfogata 135 ezer m-\ Medrének feliszapoltsága előrehaladott, vízi növényzettel való benőttségének mértéke közepes. Tulajdonosa és kezelője Jásztelek község Önkormányzata. A Zagyvából friss vízzel szivattyúsán ellátható, belvízcsatorna nem torkollik bele. Lecsapoló műtárggyal nem rendelkezik, szivattyúsán üríthető. Funkciói: a közvetlen környezetéből származó vizek tarozása, a Zagyvából öntözési célra kivett víz vezetése és tarozása, horgászat. Intenzív halasítást is folytatnak a holtágon. A holtág által körbezárt terület felső részén zártkertek kialakítását tervezi az önkormányzat.

141. ábra. A Mizsei Holt-Zagyva és a Jásztelki Felső Holt-Zagyva helyszínrajza

5. Jásztelki Felső Holt-Zagyva

A holtág a Zagyva szabályozása során jött létre 1949-ben, a jobb parti ármentesített területen helyezkedik el, közigazgatásilag a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jásztelek községhez tartozik (141. ábra). Hossza 2,3 km, átlagos szélessége 35 m, területe 8 ha, vízmélysége 1 m, víztérfogata 80 ezer m3. Tulajdonosa és kezelője Jásztelek község Önkormányzata. A Zagyvával közvetlen kapcsolata nincs, feltölthető mobil szivattyúval árhullám idején, vagy belvízből. Funkciója: belvíztározás, egyéb hasznosítása nincs.

6. Necsői Holt-Zagyva

A holtág a Zagyva szabályozása során keletkezett, a jobb parti ármentesített területen található, közigazgatásilag Jászberény városhoz tartozik (142. ábra). Hossza 3,4 km, átlagos szélessége 17 m, területe 6 ha, átlagos vízmélysége 1 m, víztérfogata 60 ezer m-\ Állami tulajdon, kezelője a Kossuth Szövetkezet. Medre erőteljesen feliszapolódott, vízi növényzettel közepesen benőtt. Vízpótlása gravitációsan vagy szivattyúsán oldható meg a Zagyvából. Leüríthető a Necsői zsilipen keresztül. Funkciói belvíztározás, öntözőyíz-tározás, horgászat. A Zagyva vízének minősége nem minden esetben felel meg öntözési és horgászati célú vízpótlásra.

142. ábra. A Necsői Holt-Zagyva és a Jászberény Városi Holt-Zagyva helyszínrajza
A Necsői Holt-Zagyva Jászberény közelében (áttöltés a holtág 1+204 szelvényében)

7. JÁSZBERÉNYI VÁROSI HOLT-ZAGYVA

A holtág a Zagyva szabályozása során alakult ki, a jobb parti ármentesített területen helyezkedik el, közigazgatásilag a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászberény városhoz tartozik (142. ábra). Hossza 7,9 km, átlagos szélessége 6 m, területe 5 ha, átlagos vízmélysége 1 m, víztérfogata 50 ezer m\ Tulajdonosa és kezelője Jászberény város Önkormányzata. Felisza-poltsága előrehaladott, vízi növényzettel való benőttsége szakaszonként változó, közepes mértékű, egyes szakaszokon előrehaladott. Feltölthető a Zagyvából gravitációsan, zsilipen keresztül, leüríthető gravitációsan a Zagyva felé. A városi szakaszon megépített három duzzasztóval vízszintje szabályozható. Funkciói: belvíztározás és belvízelvezetés, valamint a város tisztított szennyvizeinek befogadója. A holtág mentén mederrendezést és partrendezést végeztek. A belterületi partszakasz teljes mértékben beépített, viszonylag gondozott, míg a külterületi szakasz elhanyagolt. Erőteljes antropogén hatásoknak kitett holtág.

8. Jászdózsai Holt-Tarna

A fiatal holtág a Tárna patak Heves megyei szabályozása során 1978-ban alakult ki, az ármentesített területen helyezkedik el, közigazgatásilag a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászdózsa községhez tartozik (143. ábra). Hossza 2,7 km, átlagos szélessége 24 m, területe 6 hektár, átlagos vízmélysége 1,5 m, víztérfogata 90 ezer m-1 .Tulajdonosa, kezelője és fenntartója Jászdózsa község Önkormányzata. A horgászati jogot a Tarnamenti Horgász Egyesület bérli. A viszonylag fiatal meder feliszapoltsága és növényzettel való benőttsége csekély mértékű. Vizének minősége megfelel a halászati és horgászati célú hasznosításnak. Vízpótlása a holtág felső végénél magas vízálláskor gravitációsan, alacsony vízállásnál szivattyúsán megoldott. Leüríthető a Zagyva felé zsilipen keresztül. Funkciói: a közvetlen környezetében összegyülekező belvizek befogadása és elvezetése, horgászat. Jászdózsa község szempontjából tájformáló jelentőségű vízfelület, jelentős antropogén hatásokkal terhelt. Helyi természeti védettség alatt áll.

143. ábra. AJászáózsai Holt-Tarna helyszínrajza

Egyesületek

Cím
Agrohorg HE (Nyíregyháza)
Alkaloida Lombik HE (Tiszavasvári)
Apagy Közhasznú HE (Apagy)
Barátság Gov HE (Vásárosnamény)
Bátor Coop HE. (Nyírbátor)
Beregdaróci HE (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát HE (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 HE (Vásárosnamény)
Bezdéd HE (Tiszabezdéd)
Bujtos Sport HE (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat HE (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás HE (Nyíregyháza)
Csokay Aranyhorog HE (Nyírmada)
Demecseri Sport HE (Demecser)
Dolgozók HE (Kisvárda)
Ecsedi Láp HE (Nagyecsed)
Fekete István HE (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas HE (Mándok)
HO-HO 2004. HE (Tyukod)
Holt-Szamos HE (Szamossályi)
Holt-Tisza HE (Nagyvarsány)
HORG-ÁSZ-OK HE (Nagykálló)
Ibrányi HE (Ibrány)
Jonatán Rend HE (Csenger)
KEMÉV HE (Nyíregyháza)
Király HE (Mezőladány)
Kis Sügér HE (Mátészalka)
Kraszna HE (Kocsord)
Kurucz HE (Tarpa)
Lenin Mg Tsz HE (Rozsály)
Lokomotív HE (Záhony)
Magyar Pergető Horgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi HE (Máriapócs)
Mezőladányi HE (Mezőladány)
Nagyhalászi Potyka HE (Nagyhalász)
Nagykállói Sport HE (Nagykálló)
Nagyközségi HE (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesülete (Nyíregyháza)
Nyírmada-Rohod HE (Nyíregyháza)
Nyírségi HSE (Nyíregyháza)
Nyírteleki Horgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR HE (Nyíregyháza)
Olcsva HE (Olcsva)
Önkormányzati HE (Levelek)
Penyigei HE (Fehérgyarmat)
Postás HE (Vásárosnamény)
Rákóczi HE (Újkenéz)
Régi Iparosok HE (Nyíregyháza)
Réti csík HE (Kocsord)
Rétközi HE (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő HE (Nyíregyháza)
Szabadidő SC. Horgász szakosztály (Máriapócs)
Szabolcs Szolár HE (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár HE (Szabolcs)
SZÁÉV HE (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki HE (Mátészalka)
Székelyi víztározó HE (Nyíregyháza)
Szőke Tisza HE (Tiszadada)
Téglagyár Üzemi HE (Fehérgyarmat)
Textiles HE (Nagyhalász)
Tisza-Rétköz HE (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti HE (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi HE (Fehérgyarmat)
Tiszanagyfalui HE (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti HE (Gávavencsellő)
Tiszaparti Sport HE (Dombrád)
Tiszavirág HE (Gulács)
Tiszavirág HE (Tiszabecs)
Tiszavirág HE (Tiszadob)
Tuzsér-Komoró HE (Tuzsér)
Új Élet HE (Tiszalök)
Városi HE (Baktalórántháza)
Vasas HE (Nyírbátor)
Vasutas HE (Nyíregyháza)
Vidiszegi HE (Gyüre)
Zöld Nádszál HE (Nyíregyháza)

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Látogatottság

Ma:
Tegnap:
Ezen a héten:
Múlt héten:
E hónapban:
Múlt hónapban:
Összes látogató:
2504
2477
13056
106141
87563
56002
4435868