compoHol keressük: A compó lassú folyású folyó és állóvizeink lakója. Elsősorban iszapos, növénnyel sűrűn benőtt vízterületeken keressük. Oxigénigénye csekély, ezért vígan megél a gyorsan felmelegedő kisebb tavakban is. Néha teljesen beássa magát a vízinövényzet sűrűjébe, ott találja meg táplálékának nagy részét, vízirovarokat friss növényi hajtásokat, mégis legnagyobb kedvence a vörösszúnyoglárva, amit az iszapból csipeget. Mocsarakban, lápokban is megtalálható, régebben a magyar halászok kenyérhala volt. Színe rendkívül jól alkalmazkodik környezetéhez.

Kapási idők:
Főleg a melegebb hónapokban horgászhatunk rá eredményesen, tavasszal mikor a jég levonul még pihenéssel tölt néhány hetet, mikor a víz kezd egy kicsit felmelegedni csak akkor indul táplálékkeresésre, ilyenkor kapása rendkívül finom óvatos. Horgászati szempontból a legsikeresebbek azonban a nyári hónapok, ősszel is táplálkozik de inkább csak a mélyebb részeken tartózkodik. A telet a vizek legmélyebb pontjain tölti az iszap közelében. A napszak is fontos horgászati szempontból, a legjobb eredményt hozhatják a kora reggeli, hajnali, illetve a késő esti órák. Délben csak borongós idő esestén jelentkezhet. A csepergő eső fokozza kapókedvét, sőt zivatar elvonultával, mikor a víz feldúsul oxigénnel, határozottabban kap.

Horgászmódszerek:
Horgászni erre a halfajra tudatosan csak néhányan horgásznak és csak olyan vizeken ahol szép számban él. Különös éélményt nyújt finm szerelékkel kihozni a vizinövényzet buja áthatolhatatlan szövedékéből ezt az igen harcos halat. Mivel növényzet közt horgászunk, és a fenék közelében kell hogy keressük a compót ezért az úszós mószerek közül a feltolós, és a felfektetős módszer jöhet szóba, a csalinak a vízfenéken kell lennie. Fenekezésnél a csúszóólmos, illetve a csúszóra szerelt etetőkosaras módszer jöhet szóba, mindig finom szereléket használjunk.

Felszerelés:
A horgászbot úszózásnál legyen spiccakciós, hossza 3,8-4,2 m, dobósúlya 15-30 g, előfordol, hogy esőben horgászunk, ekkor elengedhetetlen a match-bot, ennél a botnál ugyanis a gyűrűk aprók és szorosan egymás mellett helyezkednek el, ezért a nedves botra nem tapad a zsinór és megkönnyíti a dobást. Az orsó legyen legalább 35-ös kapacitású, megbízható fékrendszerrel rendelkezzen, mert a compók bizony kemény harcosok. A zsinórt csak az ésszerűség határáig finomíthatjuk, hiszen szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy akadályokban bővelkedő vízterületen horgászunk, megfelelő erre a célra a lágy csomótűrő zsinór, méretét tekintve 0,12-,20 mm-ig, de ahol kapitális példányok is vannak, ott bátran használhatunk 0,25 mm-est is. Az úszó ceruzaformájú, vagy körtealakú legyen, mindenképpen hosszú antennájút válasszunk, mivel ezeken a fajtákon lehet a legjobban észrevenni az óvatos kapást. A horog 8-14-es méretű bő öblű legyen, mindig fenjük tűélesre. 
A fenekező módszernél bevált a rezgőspicces módszer, amely egy speciális botvégre csavarozható érzékeny spicctagról kapta a nevét. A botot kissé ferdén kell elhelyezni, a kapást a botvég finom rezgése jelzi. Etetőkosaras horgászatnál alkalmazhatunk csontikosarat, illetve fémrácsos ún. Feeder-kosarat, amelyet finom őrlésű etetőanyaggal töltünk meg. A zsinór itt lehet egy kicsit vastagabb mint az úszós horgászatnál, 0,25-ös.

Csalik:
A compóra alkalmazhatjuk a növényi és állati eredetű csalik széles skáláját, a kukoricától a kenyérgyurmáig mindent használhatunk, egy fontos szabály van viszont, hogy a csali idegen szagoktól mentes legyen (pl. dohányosok etetőanyag gyúrás illetve csalizás előtt gondosan mossanak kezet), a hal ugyanis rendkívül jó íz és szagérzékeléssel rendelkezik. Ha a gyurmáinkat különféle aromákkal ízesítjük, vigyázzunk az adagolás mennyiségére, a túl sok ízfokozó anyag riasztólag hat a halra. Elsősorba az édes aromákat kedveli, főleg a mézzel érhetünk el nagy sikereket. Állati eredtű csalik közül első helyen áll a természetes tápláléka a vörös szúnyoglárva, amelyet vékony húsú horogra feltűzhetünk, de már a kereskedésekben kapható egy olyan ragasztó amely a vízben nem oldódó és megfelelően rögzíti a lárvát a horoghoz. Az apró trágyagiliszta, csonti, vékonyabb pióca is eredményt hozhat, érdemes próbálkozni, hiszen nem tudhatjuk, hogy éppen mire éhezik meg a halunk, és az sem mellékes dolog ha esetleg ponty kap a horgunkra. 
Etetőanyag feltétlenül fontos a compó horgászatánál. Elsősorban itt is az édesebb illatúakat részesítsük előnyben, érdemes a kajába keverni szemes takarmányt (főtt búza, kukorica, zúzott csillagfürt), illetve apróra vágott gilisztát, szúnyoglárvát. Egyes helyeken főleg versenyhorgászok, gyeptéglát gondosan megtisztítanak, majd rászórják az élő caslikat, és mindenestől behajítják a horgászhelyre, a vízbeéréskor a férgek kimásznak a gyeptéglából és odacsalják a halakat.

Fárasztás, kiemelés, élvetartás:
A compó kapása egészen finom, gyakran csak azt látjuk, hogy az úszó liftezik fel le mm-ket, vagy pedig furcsán remegve mozog, ilyenkor a hal óvatosan ízlelgeti a csali. A bevágás után elementáris erőve igyekszik a sűrű növényzetbe, ha vissza tudjuk tartani az már fél siker, a szákolásnál mindig fej felől merrítsünk és várjuk meg amíg a hal teljesen elkészül erejével. A kézzel való megragadása nem mindig tanácsos mert ez a síkos bőrű hal kicsúszhat kezünk közül, ezért puha ruhával érdemes megfogni. Élvetartása szákban történik, jól viseli a rabságot. A hal tisztításakor első benyomás az, hogy igen nehéz megszabadítani gazdáját a pikkelytől, ezen csak úgy segíthetünk, hogy a megölt halat néhány pillanatra lobogó forró vízbe mártjuk, a pikkely így könnyen lejön.

Friss Magazinunk

201703

Egyesületek

Cím
Agrohorg HE (Nyíregyháza)
Alkaloida Lombik HE (Tiszavasvári)
Apagy Közhasznú HE (Apagy)
Barátság Gov HE (Vásárosnamény)
Bátor Coop HE. (Nyírbátor)
Beregdaróci HE (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát HE (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 HE (Vásárosnamény)
Bezdéd HE (Tiszabezdéd)
Bujtos Sport HE (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat HE (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás HE (Nyíregyháza)
Csokay Aranyhorog HE (Nyírmada)
Demecseri Sport HE (Demecser)
Dolgozók HE (Kisvárda)
Ecsedi Láp HE (Nagyecsed)
Fekete István HE (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas HE (Mándok)
HO-HO 2004. HE (Tyukod)
Holt-Szamos HE (Szamossályi)
Holt-Tisza HE (Nagyvarsány)
HORG-ÁSZ-OK HE (Nagykálló)
Ibrányi HE (Ibrány)
Jonatán Rend HE (Csenger)
KEMÉV HE (Nyíregyháza)
Király HE (Mezőladány)
Kis Sügér HE (Mátészalka)
Kraszna HE (Kocsord)
Kurucz HE (Tarpa)
Lenin Mg Tsz HE (Rozsály)
Lokomotív HE (Záhony)
Magyar Pergető Horgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi HE (Máriapócs)
Mezőladányi HE (Mezőladány)
Nagyhalászi Potyka HE (Nagyhalász)
Nagykállói Sport HE (Nagykálló)
Nagyközségi HE (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesülete (Nyíregyháza)
Nyírmada-Rohod HE (Nyíregyháza)
Nyírségi HSE (Nyíregyháza)
Nyírteleki Horgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR HE (Nyíregyháza)
Olcsva HE (Olcsva)
Önkormányzati HE (Levelek)
Penyigei HE (Fehérgyarmat)
Postás HE (Vásárosnamény)
Rákóczi HE (Újkenéz)
Régi Iparosok HE (Nyíregyháza)
Réti csík HE (Kocsord)
Rétközi HE (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő HE (Nyíregyháza)
Szabadidő SC. Horgász szakosztály (Máriapócs)
Szabolcs Szolár HE (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár HE (Szabolcs)
SZÁÉV HE (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki HE (Mátészalka)
Székelyi víztározó HE (Nyíregyháza)
Szőke Tisza HE (Tiszadada)
Téglagyár Üzemi HE (Fehérgyarmat)
Textiles HE (Nagyhalász)
Tisza-Rétköz HE (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti HE (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi HE (Fehérgyarmat)
Tiszanagyfalui HE (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti HE (Gávavencsellő)
Tiszaparti Sport HE (Dombrád)
Tiszavirág HE (Gulács)
Tiszavirág HE (Tiszabecs)
Tiszavirág HE (Tiszadob)
Tuzsér-Komoró HE (Tuzsér)
Új Élet HE (Tiszalök)
Városi HE (Baktalórántháza)
Vasas HE (Nyírbátor)
Vasutas HE (Nyíregyháza)
Vidiszegi HE (Gyüre)
Zöld Nádszál HE (Nyíregyháza)

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Látogatottság

Ma:
Tegnap:
Ezen a héten:
Múlt héten:
E hónapban:
Múlt hónapban:
Összes látogató:
2470
2477
13022
106141
87529
56002
4435834