feketesugerHol keressük: A fekete sügér csak néhány állóvizünkben fordul elő hazánkban, telepített állományai vannak. A vizekben a tartózkodási helyét erősen meghatározza az apróhalrajok vonulása. Az egyik legszemfülesebb ragadozó hal. Főleg vízinövények és a nyílt víz határán tartózkodik, gyakran takarásból ront áldozatára, de előfordul, hogy balin módjára üldözi.

Kapási idők:
Ha a halat egy kicsit jobban szemügyre vesszük, azonnal feltűnik a nagyméretű szem, amely nappali ragadozó mivoltát árulja el. Ez nem azt jelenti, hogy éjjel nem táplálkozik, hanem, hogy elsősorban a nappali órákban szerzi zsákmányát. Horgászatára a legalkalmasabbak a napsütéses órák, főleg az első hajnali napsugarak hozzák meg kapókedvét, a déli órákban is fokozottan aktív. Enyhén borongós időben étvágya csökken, esős zivataros időszakot takarásban vészeli át. Az évszakok tekintetében a nyári időszak a legmegfelelőbb, ősszel a lehűlő vízben már kevesebb táplálékot vesz magához, télen a fenék közelében a vízterület legmélyebb pontjain tartózkodik.

Horgászmódszerek:
A csukához hasonló módszerekkel horgászunk erre a halra, a felszerelést egy kicsit finomítsuk, mivel a hal testtömege hazánkban max. 5 kg körül mozog. 
Az úszós szerelékkel elsősorban vízinövényzet tiszásaiban, illetve a nádfalak előtt horgászhatunk.A növényzet között a lefenekezett, a nyílt vízen pedig a szabadon úsztatott szereléket alkalmazhatjuk. A horog és a főzsinór közé iktassunk kevlar előkét, drótelőke csak olyan helyeken indokolt, alhol nagyobb csukák is előfordulnak. 
A fenekezős módszert csak sekélyebb tavakon lehet eredményesen alkalmazni, mivel a fekete sügér elsősorban felszín közelében üldözi az apróhal népséget. 
A pergetős horgászata talán a legelterjedtebb, a wobleres és a gumihalas horgászat talán a legeredményesebb, a műcsalit élénken táncoltassuk, így hívjuk fel a legjobban a ragadozó figyelmét, alapvetően a fekete sügér kíváncsi hal és gyakran mindenre rárabol.

Felszerelés:
Úszós módszernél a bot legyen 3-3,5 m hosszú, 30-60 g dobósúlyú, lehetőleg parabolaakciójú. Az orsó 40-es kapacitású, amelyre 0,25-0,30- as zsinórral töltsünk fel. 
A pergetős, woblerező szerelék egy kicsit lehet finomabb a legelterjedtebb ragadozó halaknál használtakénál. A bot 2,70-3,30 m, dobósúlya 20-40, 25-50 g spiccakciós, az orsó 40- es kapacitású, legalább 3 golyóscsapággyal, és megbízható fékrendszerrel rendelkezzen. A zsinór 0,20-0,30- as legyen. Akadályokban bővelkedő, illetve csukagyanús helyeken bátran horgászhatunk 0,30-as zsinórral, mivel ha esetleg nagyobb csuka akad a horogra ezzel a felszereléssel még biztonságosan partra vezethető.

Csalik:
Élőcsalik közül elsősorban a kisméretű csalihalra kap a legszívesebben, de más halfajnak felkínált gilisztára, piócára is rákaphat. Műcsalik közül az apróbb körforgó villantók, különféle gumihalak, twisterek, woblerek kisméretű példányai, válnak be leginkább. Eredeti őshazájában Észak-Amerikában a békát utánzó széles terelőlapkájú woblerekkel horgásznak erre a halra.

Fárasztás, kiemelés, élvetartás:
A kapása aálatlában heves, amelyet a boton egy erőteljes rántásként érzékelünk. A horgon igen hevesen védekezik, gyakran akrobatamutatványokkal kápráztatja el a gyanútlan horgászt (ilyenkor szokott a legtöbb hal lemaradni), ezért semmi esetre se erőltessük halunkat, hagyjuk hogy kitombolja magát a mélyebb vízrészeken. Szákolni csak a teljesen kifáradt halat érdemes, gyakran még a szákból is kiugorhat. Élvetartása nagyméretű szákban illetve a szájánál zsinórra fűzve és a mélybe engedve lehetséges.

Friss Magazinunk

201703

Egyesületek

Cím
Agrohorg HE (Nyíregyháza)
Alkaloida Lombik HE (Tiszavasvári)
Apagy Közhasznú HE (Apagy)
Barátság Gov HE (Vásárosnamény)
Bátor Coop HE. (Nyírbátor)
Beregdaróci HE (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát HE (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 HE (Vásárosnamény)
Bezdéd HE (Tiszabezdéd)
Bujtos Sport HE (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat HE (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás HE (Nyíregyháza)
Csokay Aranyhorog HE (Nyírmada)
Demecseri Sport HE (Demecser)
Dolgozók HE (Kisvárda)
Ecsedi Láp HE (Nagyecsed)
Fekete István HE (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas HE (Mándok)
HO-HO 2004. HE (Tyukod)
Holt-Szamos HE (Szamossályi)
Holt-Tisza HE (Nagyvarsány)
HORG-ÁSZ-OK HE (Nagykálló)
Ibrányi HE (Ibrány)
Jonatán Rend HE (Csenger)
KEMÉV HE (Nyíregyháza)
Király HE (Mezőladány)
Kis Sügér HE (Mátészalka)
Kraszna HE (Kocsord)
Kurucz HE (Tarpa)
Lenin Mg Tsz HE (Rozsály)
Lokomotív HE (Záhony)
Magyar Pergető Horgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi HE (Máriapócs)
Mezőladányi HE (Mezőladány)
Nagyhalászi Potyka HE (Nagyhalász)
Nagykállói Sport HE (Nagykálló)
Nagyközségi HE (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesülete (Nyíregyháza)
Nyírmada-Rohod HE (Nyíregyháza)
Nyírségi HSE (Nyíregyháza)
Nyírteleki Horgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR HE (Nyíregyháza)
Olcsva HE (Olcsva)
Önkormányzati HE (Levelek)
Penyigei HE (Fehérgyarmat)
Postás HE (Vásárosnamény)
Rákóczi HE (Újkenéz)
Régi Iparosok HE (Nyíregyháza)
Réti csík HE (Kocsord)
Rétközi HE (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő HE (Nyíregyháza)
Szabadidő SC. Horgász szakosztály (Máriapócs)
Szabolcs Szolár HE (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár HE (Szabolcs)
SZÁÉV HE (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki HE (Mátészalka)
Székelyi víztározó HE (Nyíregyháza)
Szőke Tisza HE (Tiszadada)
Téglagyár Üzemi HE (Fehérgyarmat)
Textiles HE (Nagyhalász)
Tisza-Rétköz HE (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti HE (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi HE (Fehérgyarmat)
Tiszanagyfalui HE (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti HE (Gávavencsellő)
Tiszaparti Sport HE (Dombrád)
Tiszavirág HE (Gulács)
Tiszavirág HE (Tiszabecs)
Tiszavirág HE (Tiszadob)
Tuzsér-Komoró HE (Tuzsér)
Új Élet HE (Tiszalök)
Városi HE (Baktalórántháza)
Vasas HE (Nyírbátor)
Vasutas HE (Nyíregyháza)
Vidiszegi HE (Gyüre)
Zöld Nádszál HE (Nyíregyháza)

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Látogatottság

Ma:
Tegnap:
Ezen a héten:
Múlt héten:
E hónapban:
Múlt hónapban:
Összes látogató:
678
1465
3243
184589
44987
92782
4486074