16/2010. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat.
17/2010. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a Verseny Szakbizottság vezetőjének tájékoztatóját a megrendezett egyesületi, megyei, versenyekről, valamint az országos I. osztályú versenyen való szereplésről.
18/2010. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta az Ifjúság-Oktatás Szakbizottság beszámolóját a megyei és országos horgásztábor eseményeiről, tapasztalatairól.
19/2010. A Szövetség kezelésében lévő vizek 2011. évi területi jegyárainak meghatározását az alábbiak szerint fogadta el az Elnökség:

20/2010. Az Elnökség elfogadta, hogy a Tunyogmatolcsi helyi horgászrend kibővüljön az alábbiakkal: 
a. békés hal kérdése: A horgászrendben az szerepel, hogy ?a 12 kg feletti békés halat fogás után vissza kell helyezni a vízbe!? Ezt módosítanánk: a 12 kg feletti pontyot fogás után vissza kell helyezni.
b. ?A haljelet beküldők tárgyjutalomban részesülnek? ez kiegészülne: A haljelet beküldők, illetve az adatot szolgáltatók tárgyjutalomban részesülnek.
c. Kiegészülne még a horgászrend az alábbi szöveggel, az érthetőség kedvéért: Méreten aluli hal esetében csak a megjelölt adatokat kell feljegyezni, a jelet nem szabad eltávolítani!

21/2010. Az Elnökség elfogadta győrteleki horgásztanya hasznosításával kapcsolatos beszámolót, azzal a feltétellel, hogy a szerződés aktualizálásáig a vevő a munkálatokat nem kezdheti el.

22/2010. Az Elnökség felhatalmazta Virág Imre elnök Urat, hogy tárgyalásokat folytasson a Szabolcsi Halászati Kft vezetőjével, a tiszadobi holtággal kapcsolatban, a horgászati érdekek maximális figyelembe vétele mellett.

23/2010. Az Elnökség megbízta Virág Imre elnököt, és dr Isaák László elnökségi tagot, hogy a nemzetközi kapcsolatokat bővítse ki Ukrajnára is.

Az Elnökségi ülést horgászverseny követte a Szamosújlaki Holt-Szamoson, a Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület kezelésében lévő csodálatos vízen. A versenyen jó fogási eredmények születtek: 
I. helyezett lett:  dr. Isaák László (5100 gr)
II. helyezett lett:  Gura Mihály (3000 gr)
III. helyezett lett:  Oláh Károly (2700 gr)
Legnagyobb halat fogó versenyző: dr. Isaák László (3080 gr)

 

 

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

logo color 700

tokaji_kovacs_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, a villantomagazin.com és villantomagazin.hu is használ cookie-kat. A cookie (magyarul süti) egy kisméretű egyedi szöveges információs fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. Adatvédelmi szabályzat