HOZZÁVALÓK:

  •  4 db 15-20 dkg-s dévér vagy karikakeszeg
  • 10 dkg rétesliszt
  • 5 dkg pirospaprika
  • olaj
  • 2 dl tejföl
  • 2 közepes gerezd fokhagyma vagy negyed tubus fokhagymakrém
  • egy kávéskanál halak fűszerkeverék
  • 50 dkg burgonya

 

 

ELKÉSZÍTÉS:

A keszegek szálkás húsuk ellenére nagyon népszerűek a halételek kedvelői számára. A rengeteg elkészítési módból egy könnyen elkészíthető, nem időigé-nyes halételt szeretnék bemutatni, melynek alapanyag szükséglete bármikor megtalálható minden háztartásban.

Készítsük elő a halat, vágjuk le a fejét, tisztítsuk meg a pikkelyek-től és belezzük ki. Alaposan irdaljuk be, kb 3-4 mm távolságonként. Sózzuk be a halakat és legalább egy órára rajuk be a hűtőbe, hogy a só kellőképpen átjár-ja a húst


Amíg a halak a sóban érlelődnek, addig készítsük el a panírozás-hoz a lisztes keveréket. Öntsük a lisztet egy zacskóba és tegyünk hozzá egy teáskanálnyi sót, paprikát valamint a halak fűszerkeveréket

Rázzuk jól össze és helyezzük bele egyesével a hűtőből kivett halakat és a zacskó rázogatásával panírozzuk be


Öntsünk olajat egy serpenyőbe és forrósítsuk fel a tűzhelyen. Helyezzük bele a panírozott keszegeket és süssük pirosra. Ha elkészültünk a sütéssel, tartsuk melegen a kisült halakat addig, amíg a sütőtepsit és az öntetet előkészítjük. Az öntethez egy pohár tejfölre és két közepes gerezd fokhagymá-ra (vagy egy evőkanálnyi fokhagymakrémre van szükségünk, valamint egy csi-pet sóra. Fokhagymapréssel nyomjuk össze a gerezdeket


Préselés után alaposan keverjük el a tejföllel és a sóval


Véknyan olajozzuk ki a tepsi alját és helyezzük bele a kisütött halakat

keszeg
A melegen tartott halak felső oldalát és hasüregét kenjük be a tejfölös öntettel. Helyezzük be az előmelegített sütőbe és közepes lángon süs-sük néhány percig

tejfoloskeszeg8

A sütőből kivett halakat helyezzük tányérra, sült hasábburgonyát és párolt káposztát kínáljunk mellé

Aki kedveli a tejfölös-fokhagymás ízeket, nem fog csalódni ebben a halételben.

 

 

MOHOSZ kártya

MOHOSZ kártya

Friss Magazinunk

201804

Egyesületek

Cím 
Alkaloida Lombik Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Apagy Horgász Egyesület (Apagy)
Barátság Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Beregdaróc Civil Fejlődéséért Szabadidő és Horgász Egyesület (Beregdaróc)
Beregi Tiszahát Horgász Egyesület (Tiszaszalka)
Beregi Tiszavirág 2009 Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Bezdéd Horgász Egyesület (Tiszabezdéd)
Bujtos Sporthorgász és Tájvédelmi Egyesület (Nyíregyháza)
Cégénydányád Önkormányzat Horgász Egyesület (Cégénydányád)
Cormoran Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Rakamaz)
Császárszállás Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Demecseri Sporthorgász Egyesület (Demecser)
Dolgozók Sporthorgász Egyesület (Kisvárda)
Ecsedi Láp Horgász Egyesület (Nagyecsed)
Fekete István Környezetvédelmi és Horgász Egyesület (Csengersima)
Felsőtiszai Vasutas Horgász Egyesület (Mándok)
Folyam Horgász Egyesület (Beregsurány)
HO-HO 2004 Horgász Egyesület (Tyukod)
Ho-Ho Horgász Egyesület (Mándok)
Holt-Szamos Horgász Egyesület (Szamossályi)
Ibrányi Horgász Egyesület (Ibrány)
KEMÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Király Horgász Egyesület (Mezőladány)
Kis-Tisza Horgászegyesület (Kisar)
Kraszna Horgász Egyesület (Kocsord)
Kurucz Horgász Egyesület (Tarpa)
Leveleki Horgász Egyesület (Levelek)
Lokomotív Horgász Egyesület (Záhony)
Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete (Nyírtelek)
Máriapócsi Horgász Egyesület (Máriapócs)
Nagykállói Sporthorgász Egyesület (Nagykálló)
Nagyközségi Horgász Egyesület (Ökörítófülpös)
Nyíregyházi Városháza Horgász és Szabdidő Egyesület (Nyíregyháza)
Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyírtelek)
NYPA-SENIOR Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Olcsva Horgász Egyesület (Olcsva)
Postás Horgász Egyesület (Vásárosnamény)
Régi Iparosok Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Réti Csík Környezetvédő és Sporthorgász Egyesület (Kocsord)
Rétközi Horgász Egyesület (Nagyhalász)
Sóstógyógyfürdő Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szabolcsi Földvár Horgász Egyesület (Szabolcs)
SZÁÉV Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Szatmárvidéki Horgász Egyesület (Mátészalka)
Székelyi Víztározó Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Téglagyár Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Textiles Sporthorgász Egyesület (Nagyhalász)
Timári Horgász Egyesület (Timár)
Tisza-Rétköz Horgász Egyesület (Nyíregyháza)
Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület (Tunyogmatolcs)
Tisza-Szamosközi Horgász Egyesület (Fehérgyarmat)
Tiszadadai Sulyom Természet-és Környezetvédő Egyesület (Tiszadada)
Tiszamenti Horgász Egyesület (Rakamaz)
Tiszanagyfalui Horgász Egyesület (Tiszanagyfalu)
Tiszaparti Horgász Egyesület (Gávavencsellő)
Tiszavirág HE (Milota)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Gulács)
Tiszavirág Horgász Egyesület (Tiszadob)
Tokaji Horgász Egyesület (Tiszavasvári)
Tuzsér-Komoró „Barátság” Horgász Egyesület (Tuzsér)
Új Élet Horgász és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszalök)
Vasas Horgász Egyesület (Nyírbátor)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Gyüre)
Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Zöld Nádszál Horgász Egyesület (Nyíregyháza)

Keresés

logo color 700

tokaji_kovacs_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Látogatottság

Ma:
Tegnap:
Ezen a héten:
Múlt héten:
E hónapban:
Múlt hónapban:
Összes látogató:
548
461
1009
1183769
16617
28029
5480973

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, a villantomagazin.com és villantomagazin.hu is használ cookie-kat. A cookie (magyarul süti) egy kisméretű egyedi szöveges információs fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. Adatvédelmi szabályzat