Horgász tavak, horgászat

Köszönet az adó 1%-áért Köszönjük azoknak, akik
adójuk 1%-át
a Egyesületünk számára ajánlották fel.
Adószámunk: 19207119-1-15

 
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
  • default color
  • green color
  • blue color

Győzött a harcsa

E-mail Nyomtatás
FacebookIWIWGoogle bookmarkTwitterSatartlapJP-Bookmark

harecs


Több mint ötezren szavaztak a Magyar Haltani Társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson, amelynek tétje az Év hala cím elnyerése volt. A korábbi évekhez hasonlóan most is három őshonos jelölt közül lehetett választani. A szavazatok közel felével (48%) a harcsa lett a versenyben az első, megelőzve a paducot (37%) és a harmadik helyezett halványfoltú küllőt (16%).
Mióta a vizák eltűntek vizeinkből, legnagyobb halunk a harcsa. Népszerű is, hiszen hatalmas száját és hosszú bajszát a gyerekek már a képeskönyvekből megismerik. Hosszú életű hal, amely egész életében növekszik. Másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak vizeinkből, de ma már a 100 kg fölöttiek is ritkaságszámba mennek.
Különböző korosztályai alaposan kihasználják kedvelt élőhelyein, a lassú folyókban és az állóvizekben számára elérhető táplálékot, az apró halivadéktól a víz felszínén úszó kiskacsákig. Ikráit általában júniusban rakja le, többnyire a fűzfák bojtos gyökérzetére vagy az árvíz alá került bokrokra. A hím gondosan őrzi és védi a lerakott ikrát.
A faj mesterséges szaporítási módszere igazi hungarikum, amit napjainkra más országok is átvettek. Az üzembiztos technológia lehetővé teszi a tógazdasági és a medencés áruharcsa-termeléshez szükséges ivadék előállítását. Szálkamentes, ízletes húsa a harcsát egyik legkedveltebb étkezési halunkká teszi, amiből a jelenleginél lényegesen nagyobb mennyiség is helyet találhatna a háztartásokban és a vendéglátóiparban.

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Információ

Panaszával, észrevételeivel keresse Vízirendészeti Rendőrőrseinket:

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj, Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény, Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19

Új hirdetések...




A nap vicce

Rendőr horgászik - Hogyan horgászik a rendőr? - ??? - Fog egy halat és addig veri, amíg el nem árulja, hol vannak a többiek.

Látogatottság

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa:120
mod_vvisit_counterTegnap:365
mod_vvisit_counterEzen a héten:120
mod_vvisit_counterMúlt héten:2192
mod_vvisit_counterE hónapban:4320
mod_vvisit_counterMúlt hónapban:10827
mod_vvisit_counterÖsszes látogató:4310384

Megosztás Facebook-on

Közreműködő szervezet neve:
KVVM Fejlesztési Igazgatóság
Irányító hatóság:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Környezeti nevelés általános iskolákban különös tekintettel a vizek élővilágára


Magyarország horgászhalai

 Afrikai harcsa  Amur  Angolna  Balin  Bodorka
 Compó  Csuka  Dévérkeszeg  Domolykó  Ezüst kárász
 Fehér busa  Fekete sügér  Garda Harcsa Jász keszeg
 Kárász  Karika keszeg Kecsege Kősüllő Küsz
 Márna  Menyhal Nemes ponty  Nyúrga ponty  Pettyes busa
Sebes pisztráng Süllő Tőponty Törpeharcsa Koi ponty

Szavazások

Kedvenc halételem
 

Küldjön be horgászhírt!

Itt közvetlenül küldhet be cikket/horgászhírt oldalunkra...
E-mail:
Cím:
Szöveg:
Írja be az eredményt: 5+8=?

Villantó Magazin

 

 

Időjárás


GYengénlátóknak Rekordhalak Villantó Magain Szolunáris Apróhirdetés Játék

Hirdetések



 
= Ad with Photo

Ki olvas minket

Oldalainkat 25 vendég böngészi

Statisztika

Tagok : 2
Tartalom : 577
Webcímek : 10
Tartalom találatai : 6358175