A 2009. március 18.-i Elnökségi ülés határozatai
3/2009. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta: a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott választ.

4/2009. Az Elnökség megtárgyalta és elfogadta a 2008. évi gazdálkodásról, vagyonmérlegről, zárószámadásról (taglétszám, fogási eredmény) adott jelentést.

Vagyonmérleg: eszköz és forrás oldalon megegyező:

5/2009. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a Halgazdálkodási Szakbizottság beszámolóját a 2008. évi munkájáról, valamint a téli halvédelemmel kapcsolatos feladatokról szóló tájékoztatást.

6/2009. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta a Víz-és Környezetvédelmi Szakbizottság beszámolóját a 2008. évi munkáról.

7/2009. Az Elnökség megtárgyalta és jóváhagyta a 2009. évi Munkatervet és a 2009. évi költségvetést és javasolta a Küldöttközgyűlésnek is elfogadásra.

8/2009. Az Elnökség elfogadta a Verseny Szakbizottság elnöke által előterjesztett 2009. évi megyei Versenynaptárt.

9/2009. Az Elnökség megbízta a Szövetség elnökét, ügyvezető elnökét, hogy a 2009. évre a dolgozók részére 4 %-os differenciált béremelést hajtson végre, 2009. január 1.-től.

10/2009. Az Elnökség megbízta dr. Maleczky Imre elnököt, hogy a 2009. évi megyei Küldöttértekezletet 2009. április 18.-án, 9 órára hívja össze, helye: Start Vállalat Nyíregyháza, Bújtos út 32, az alábbi napirendi pontokkal:

1.Megyei Szövetség Elnökségének beszámolója a 2008. évi Küldöttközgyűlés óta végzett munkáról
2.A megyei Szövetség 2008. évi zárszámadásának, vagyonmérlegének és a 2009. évi költségvetésének, valamint Munkatervének ismertetése, elfogadása
3.Felügyelő Bizottság beszámolója
4.Javaslat a Kis Sügér HE szövetségből történő kizárására
5.Hozzászólások, válaszadások
6.Különfélék, konzultáció
Határozatképtelenség esetén a fenti napirendi pontokkal a közgyűlést ismételten összehívom, 2009. április 4.-én, 930 órára, mely a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül.

11/2009. Az Elnökség elfogadta és megszavazta a kitüntetésekre tett személyi javaslatokat.

12/2009. Az Elnökség megtárgyalta és elfogadta, hogy a kezelésében lévő Tunyogmatolcsi Holt-Szamos és a Keleti főcsatorna vízterületére nyugdíjas jegy kiadására kerüljön sor, a felmerült igények alapján. 
A tunyogmatolcsi Holt Szamosra: 9 ezer forintért, két bottal lehessen horgászni, 2 db nemes és 5 kg egyéb hal a fogható mennyiség.
A Keleti főcsatornára: 6 ezer forintért.

13/2009. Az Elnökség elfogadta és támogatja a Máriapócsi HE. kérelmét, melyben egyesületi horgásztáboruk támogatását kéri.

14/2009. Az Elnökség támogatja a mátészalkai Kis Sügér Horgász Egyesület kizárását a megyei Szövetségből.

15/2009. Az Elnökség meghallgatta és továbbtárgyalásra alkalmasnak tartja Radóczi János tájékoztatóját a Szövetség és a Tisza Rétköz HE. közötti együttműködés lehetőségeiről.


Nyíregyháza, 2009. március 18.

dr. Maleczky Imre
elnök

logo color 700

csaszar presszo 1

tokaji_kovacs_to.jpg

Vízirendészeti Rendőrőrsök

Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj
Cím: 3910, Tokaj,
Széchenyi sétány 9/B.
Telefon: 47/352-677;
BM telefon: 30/66-39-576

Vízirendészeti Rendőrőrs Vásárosnamény
Cím: 4800 Vásárosnamény,
Wammala út 1-3.
BM telefon: 03-32/63-19