Kedves Horgásztárs!
Értesítelek, hogy a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetsége
2010. február 06-án (szombaton) 9 órai
kezdettel a megyei horgászegyesületek elnökei, titkárai, gazdasági vezetői, részére konzultációt tart.
Határozat a 2009. október 16-i elnökségi ülésről
18/2009. Azről Elnökség meghallgatta és elfogadta a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat.
Császárszállás Horgász Egyesület a 2009. május 8.-i egyesületi közgyűlésének
H A T Á R O Z A T A I
1/2009. A közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette a Császárszállás Horgász Egyesület jelentését a két ülés között végzett munkáról, valamint a hozzászólásokra adott válaszokat.
A 2009. március 18.-i Elnökségi ülés határozatai
3/2009. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta: a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott választ.
4/2009. Az Elnökség megtárgyalta és elfogadta a 2008. évi gazdálkodásról, vagyonmérlegről, zárószámadásról (taglétszám, fogási eredmény) adott jelentést.
Szövetségünk 2022. évben is rendelkezik a nagy kárókatona gyérítéséhez szükséges engedéllyel, a kezelésünkben lévő Tisza folyó 494 fkm-től-638 fkm-ig, természetben...
Kedves Horgásztársak!
Értesítjük Önöket, hogy 2022. december 7-én a Tisza és vízrendszerébe, 350 kg egynyaras Kecsege telepítésére kerül sor, mely a november 11-ére bejelentett telepítés pótlásaként valósul meg, az alábbi helyszíneken: a Vásárosnaményi Tisza-hídnál, és a Tiszamogyorósi kompnál. A kecsegék Bajáról érkeznek, a MEGAFISH Kft jóvoltából. A telepítés a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával valósul meg.
Horgászüdvözlettel, a Megyei Horgász Szövetség Elnöksége
Kedves Horgásztársak!
Értesítjük önöket, hogy szövetségünk kétnyaras ponty telepítést végez a Tisza folyó és holtágrendszerébe, valamint a Kraszna, és az Új Túr folyókba, 2022. november 30-án, 1.788 kg. mennyiségben, ami a korábban bejelentett telepítés pótlásaként történik.
A kihelyezés helyszíne:
- Tisza folyó: Vásárosnaményi Tisza-híd ún. szemétkiszedőnél (476 kg)
- Kraszna folyó, Kocsordi Kraszna hídnál (600kg)
- Új Túr folyó, Garbolci hídnál (712 kg)
A haltelepítés a valósul meg. Az elnyert támogatás mértéke 2 millió forint.
A kétnyaras ponty egységára, nettó: 1.600 Ft/kg.
Horgászüdvözlettel,
a Megyei Horgász Szövetség Elnöksége
Kedves Horgásztársak!
Értesítjük Önöket, hogy az idén immár második alkalommal kerül sor egynyaras Kecsege telepítésére. A tavaszi 600 kg után (ami kb. 1.500 db volt) ismét 600 kg egynyaras Kecsege állománnyal növeljük a Tisza folyó és vízrendszerét.
A telepítésre 2022. november 11-én, pénteken kerül sor a Vásárosnaményi Tisza-hídnál, Lónyánál- a Tiszamogyorósi kompnál, valamint a Tiszaberceli kompnál. A kecsegék haljellel ellátva kerülnek a folyóba. Hátúszójuk mögött, az izomzatba rögzített sárga színű haljelek egyik oldalán a MOHOSZ felirat, másik oldalán pedig az egyedi sorszám látható.
Értesítjük Önöket, hogy Szövetségünk egynyaras harcsa telepítést végez a Tisza folyó és vízrendszerébe, 2022. november 8-án, 1.025 kg. mennyiségben.
A kihelyezés helyszíne: a Tisza folyó három pontján történik majd:
- a Vásárosnaményi Tisza-hídnál, a Tuzséri kompnál, és a Tiszaberceli kompnál.
Az egynyaras harcsák a Bajai tógazdaságból kerülnek a Tisza folyóba.
Horgászüdvözlettel, a Megyei Horgász Szövetség Elnöksége
Értesítjük Önöket, hogy Szövetségünk kétnyaras ponty telepítést végez a Tisza folyó és holtágrendszerébe, 2022. november 5-én, 7.380 kg. mennyiségben.
A kihelyezés helyszíne:
- Tisza folyó: Vásárosnaményi Tisza-híd ún. szemétkiszedőnél (2.380 kg)
- Szamos folyó, Olcsvai kompnál (2.900 kg)
- Kraszna folyó, Kocsordi Kraszna hídnál (600kg)
- Új Túr folyó, Garbolci hídnál (1.500 kg)
A haltelepítés a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával valósul meg. Az elnyert támogatás mértéke 2 millió forint.
A kétnyaras ponty egységára, nettó: 1.600 Ft/kg.
Horgászüdvözlettel, a Megyei Horgász Szövetség Elnöksége
Telepítések

MOHOSZ-ÁPFE Pályázatos telepítések a...
Kedves Horgásztársak! Sikeresen és eredményesen befejeződtek az őszi telepítések. A MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázatának köszönhetően 5 millió forint támogatást...

Videóbeszámoló telepítéseinkről
A telepítések a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával valósult meg, amelyet ezúton is köszönünk. Kellemes horgászatot kívánunk! a Megyei Horgász...

Keszeg telepítés az Öreg Túr folyóba
Kedves Horgásztársak! Értesítjük önöket, hogy 2023. november 16-án, csütörtökön az Öreg-Túr folyóba, a Fehérgyarmati kilátónál, keszeg telepítésére kerül sor, a már közölt compó telepítése mellett....

Nagy pontyok érkeznek a Tiszadobi...
Kedves Horgásztársak! Szeretnénk örömmel tájékoztatni Önöket, hogy 2023. november 16-án extra ponty telepítést végzünk a Tiszadobi holtágrendszerbe és a Császárszállás-Oláhréti víztározóba. A...

Compó telepítés az Öreg Túr folyóba
Kedves Horgásztársak! Örömmel közöljük, hogy az Öreg-Túr folyóba , a Fehérgyarmati kilátónál, ismételten telepítést végzünk. Ezúttal 200 kg háromnyaras compó kerül a folyóba, 2023. november 16-án,...

Egynyaras fogassüllő telepítése a...
Kedves Horgásztársak! Örömmel közöljük, hogy tovább folytatódik az egynyaras fogassüllő telepítése, a Tisza és vízrendszerébe, 2023. november 9-én. Összesen: 1.000 kg süllő kerül kihelyezésre, az...

Kétnyaras ponty telepítése a Megyei...
Kedves Horgásztársak! Értesítjük Önöket, hogy 2023. november 7-én , kedden kétnyaras ponty telepítésére kerül sor, a Császárszállás-Oláhréti víztározóba 1.200 kg, és az Öreg-Túr folyóba, 600 kg...

Egynyaras fogassüllő telepítése a...
Kedves Horgásztársak! Értesítjük önöket, hogy 2023. november 6-án egynyaras fogassüllő telepítésére kerül sor, 200 kg mennyiségben, a Rakamazi-vasúti híd mellett lévő sólyapályánál. A süllő...

Egynyaras kecsege telepítése a Tisza...
Kedves Horgásztársak! Az előzetes bejelentésünknek megfelelően megérkeztek a kecsegék a Tisza folyó és vízrendszerébe, 2023. október 9-én, 600 kg mennyiségben. Három autóval, három helyszínen...

Egynyaras Harcsa telepítése az Öreg...
Kedves Horgásztársak! Értesítjük Önöket, hogy az Öreg-Túr folyóba , a Fehérgyarmati kilátónál, 2023. október 18-án egynyaras harcsát telepítünk, 100 kg mennyiségben.

Egynyaras fogassüllő és harcsa...
Kedves Horgásztársak! Értesítjük Önöket, 2023. október 16-án egynyaras fogassüllő telepítésére kerül sor, 200 kg mennyiségben, a Tivadari Szemétkiszedő rámpánál. Az ősz folyamán még további süllő...

Egynyaras Kecsege telepítése a Tisza...
Kedves Horgásztársak! Értesítjük Önöket, 2023. október 9-én egynyaras kecsege telepítésére kerül sor, 600 kg mennyiségben. A halasítás három helyszínen történik majd: a Vásárosnaményi Tisza-hídnál,...
Elnökségi ülések

2023. április 1. Közgyűlési határozat
2023. április 1. Közgyűlési határozat LETÖLTÉSE A megválasztott új elnökség

2022.05.25. - A Sporthorgász...
A Sporthorgász Egyesületek Sz-Sz-B. Megyei Közhasznú Szövetségének 2021 évi mérlege, beszámolója LETÖLTÉS

2018.09.14-i elnökségi ülés határozatai
12/2018. Az Elnökség elfogadta a két ülés között végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat. (egyhangúlag elfogadva)

2017.12.18-i elnökségi ülés határozatai
4/2017. Az Elnökség meghallgatta és elfogadta: a.) az elmúlt ülés óta végzett munkáról szóló beszámolót és a hozzászólásokra adott válaszokat. b.) a 2018. évi egyesületi közgyűlések előkészítésének...

2017.05.06-i küldöttközgyűlésének...
1/2017. A Küldöttközgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette: a megyei Szövetség Elnökségének beszámolóját a 2016. évi Küldöttközgyűlés óta végzett munkáról, továbbá, • a megyei Szövetség...
1% felajánlás

1% felajánlás (2021)
A Megyei Horgász Szövetség Vezetősége ezúton is köszönetét fejezi ki azoknak a horgásztársaknak, akik adójuk 1 százalékát a Szövetségnek ajánlották fel. A befolyt 107.697 Ft. 1% adatlap LETÖLTÉSE

1% felajánlás (2020)
A Megyei Horgász Szövetség Vezetősége ezúton is köszönetét fejezi ki azoknak a horgásztársaknak, akik adójuk 1 százalékát a Szövetségnek ajánlották fel. A befolyt 114.855,- Ft-ot környezetvédelmi...

1% felajánlás (2014)
Ezúton köszönjük meg azoknak a horgásztársaknak, akik 2014. évi adójuk 1%-át a Megyei Horgász Szövetség számára ajánlották fel. A befolyt 172.968,- Ft –ból környezetvédelmi feladatokat oldottunk meg...

1% felajánlás (2011)
Köszönjük azoknak, akik 2011. évi adójuk 1%-át a Sporthorgász Egyesületek Sz.-Sz.-B. Megyei Szövetsége számára ajánlották fel. A befolyt 62.587 Ft-ból a Villantó Magazin horgászújság kiadási...

1% felajánlás (2010)
Köszönjük azoknak, akik 2010. évi adójuk 1%-át a Sporthorgász Egyesületek Sz.-Sz.-B. Megyei Szövetsége számára ajánlották fel. A befolyt 103.714 Ft-ból a Villantó Magazin horgászújság kiadási...

1% felajánlás (2009)
Köszönjük azoknak, akik a 2009 évi adójuk 1%-át a Sporthorgász Egyesületek Sz.-Sz.-B. Megyei Szövetsége számára ajánlották fel. A befolyt 84 311 Ft-ból a Villantómagazin horgászújság kiadási...

1% felajánlás (2007)
Köszönjük azoknak, akik a 2007. évi adójuk 1%-át a Sporthorgász Egyesületek Sz.-Sz.-B. Megyei Szövetsége számára ajánlották fel. A befolyt 120 887 Ft-ot a halászati vízterületek védelmét szolgáló...