Receptek

Hallal töltött sajtos káposzta

HOZZÁVALÓK:

  • 6 káposztalevél
  • 50 dkg hal
  • 6 szelet köményes sajt
  • 2 fej vöröshagyma
  • 4 evőkanál olaj
  • 1 dl tejszín
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 dl víz
  • 2 evőkanál petrezselyem (apróra vágott)
  • őrölt bors

ELKÉSZÍTÉS:

4 káposztalevelet megmosunk, 2 percig sós vízben főzzük (blansírozzuk), majd hideg vízzel leöblítjük. A maradék 2 káposztalevelet apróra vágjuk, a halat és 2 szelet sajtot felkockázunk. A hagymát apróra vágjuk, 3 percig az olajban pároljuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott káposztát, a halat, a sajtkockákat, 1 evőkanál tejszínt, és a petrezselymet. Sóval, borssal ízesítjük, és állandóan kevergetve 3 percig főzzük, majd langyosra hűtjük. Ezzel a káposztaleveleket megtöltjük, a széleket behajtjuk, kivajazott tepsibe tesszük, és vizet öntünk alá. Mindegyikre 1-1 szelet sajtot teszünk. Forró sütőben 15 percig sütjük, a sütés vége előtt 5 perccel a bort, a maradék tejszínt összekeverjük, sóval, borssal ízesítjük, és a káposzta köré öntjük. Főtt burgonyával körítve tálaljuk.

Variáció:

Káposztalevél helyett kínai kelt is használhatunk, igaz, az édesebb ízű.

Online látogatóink

Oldalainkat 82 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése