Receptek

Kapros-halas krokett

HOZZÁVALÓK:

  • 75 dkg halfilé
  • 10 dkg burgonya
  • 10 dkg sárgarépa
  • 9 evőkanál kapor (apróra vágott)
  • 4 darab szemes bors
  • 2 cm gyömbér (darabka)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 30 dkg kétszersült
  • 2 evőkanál kapribogyó
  • 4 evőkanál majonéz
  • 4 evőkanál olaj
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál mustár
  • 4 dkg vaj
  • őrölt bors

ELKÉSZÍTÉS:

A burgonyákat meghámozzuk, sós vízben megfőzzük, és kockákra vágjuk. 2 liter vizet 6 evőkanál kaporral és a borssal felforralunk, majd beletesszük a halat, a forrástól számítva 5 percig főzzük, majd a halat kivesszük, és kihűtjük. A gyömbért, a hagymát és a répát meghámozzuk, és lereszeljük. A kétszersültet morzsává törjük. A hal bőrét és gerincét kiszedjük, húsát a burgonyával, a répával, 4 evőkanál morzsával, a maradék kaporral, a gyömbérrel, a kapribogyóval és a hagymával összedolgozzuk. A masszába keverjük a majonézt, a tojást, a mustárt, és kézzel 8 krokettet formálunk belőle. A maradék morzsában megforgatjuk a kroketteket, majd 2 órára hűtőbe tesszük. Végül az olajban és a vajban pirosra sütjük. Forrón tálaljuk.

Paradicsomot és zöldsalátát kínálhatunk mellé.

Online látogatóink

Oldalainkat 193 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése