Tiszaszalka, Holt-Csaronda

Horgászvizeink

Tavaly ismét egy új gyöngyszemre bukkantam, a Holt-Csarondára. Szabó László elnök úr meghívására látogattam el ide, Robi barátommal.

Pont a házi horgászverseny zajlott, így biztos lehettem benne, hogy lesz mit fényképeznem. Így is lett. De ne menjünk a dolgok elébe. Egy viszonylag kicsi, de nagyon szép terület a Csaronda, mintegy 4,9 ha-os. A tagság mindössze 40 fős és nem is nagyon ismert vizterület volt eddig. Én is csak hallomásból ismertem. Átlagban 2,5 méteres víz boritja, mindennel ami kell egy igazi szívdobogtató vadvízhez! Töklevél, bedőlt fák, bokrok, akadók, nád, gyékény.

Természetvédelmi terület is, nem véletlenül. Majd a fotók beszélnek erről. A fogható halak, ponty, amúr, kárász és csuka. Nekünk csak a pontyhoz volt szerencsénk. Évi, 10-11 q halat telepítenek, de már emlitettem, hogy kis egyesületről van szó, így ez is szép mennyiség. Tavaly még nem, de az idei évtől már kapható lesz napijegy, 2500 Ft-ért. Az éves engedély, pedig 20 000 Ft. Pénteken és szombaton éjfélig lehet horgászni. 2 db nemes és 5 kg egyéb hal fogható naponta.

A tórekorder halak:
amur 13,40 kg
ponty 8,9 kg
csuka 11 kg
harcsa 14,7 kg

Az elnök úr tervei szerint, a faértékesítésből származó bevételt, haltelepítésre fordítják az idei évben. Elmondása szerint, olyan 70-80 q a terv. Remélem sikerül. Kár lenne ha nem. Akkor csakugyan halparadicsommá válhatna és rengeteg vendég horgászt vonzhatna ez az amúgy is gyönyörű hely. Ha lehetőségem nyílik rá, idén is ellátogatok, egy kis amúr-kaland reményében. Hátha kerül egy-kettő a bozótosból. Nos, akinek kedve szottyant, nyugodtan látogasson el ide.

Képek a tóról:

holt_csaronda_01.jpg holt_csaronda_02.jpg holt_csaronda_03.jpg

holt_csaronda_04.jpg holt_csaronda_05.jpg holt_csaronda_06.jpg

holt_csaronda_07.jpg holt_csaronda_08.jpg holt_csaronda_09.jpg

holt_csaronda_10.jpg holt_csaronda_11.jpg holt_csaronda_12.jpg

holt_csaronda_13.jpg holt_csaronda_14.jpg holt_csaronda_15.jpg

holt_csaronda_16.jpg holt_csaronda_17.jpg