Munkatervének megfelelően 2011. november 25-én tartotta évértékelő ülését a Halgazdálkodási Szakbizottság Császárszálláson, a Megyei Horgász Szövetség tanyáján, melyen a szakbizottság tagjai, halőrök, rendőrök, a Szövetség elnöke, ügyvezetője, a Felügyelő Bizottság elnöke és meghívott vendégek vettek részt.

A Halgazdálkodási Szakbizottság megköszönte a rendőröknek a segítséget, valamint a Szövetségnek, hogy támogatja a Szakbizottságot, mind eszközökkel, mind erkölcsileg.
Dr. Balogh Barnabás a nyíregyházi Városi Rendőrkapitányság vezetője az ülésen elmondta, hogy több rendőrőrsön új vezetőség van, ennek kapcsán felajánlotta, hogy szívesen összehoz egy megbeszélést az új vezetőkkel. Elmondta továbbá, hogy: megállapodást is lehetne kötni a közrendvédelmi osztály vezetőivel, hogy minél több alkalommal szervezzen a Szövetség és a Rendőrség közös ellenőrzéseket, mert így az engedély nélkül horgászókra jobban lehetne hatni.

Gura Mihály az alábbiakról számolt be, vízterületenként végig haladva ismertette a Szakbizottság munkáját.

Császárszállás
Év elején többször végeztünk partrendezést, pl.: a behajló tövises faágakat levagdostuk és így könnyebb volt közlekedni a parton a horgászoknak.
Ez évben Környezetvédelmi Napot nem szerveztünk, mivel a Vízügy közhasznú munkásokkal összeszedette a szemetet, rendben tartotta a vízpartot.
Összevont ellenőrzés Császáron 2 alkalommal volt, 8-8 fő rendőr bevonásával. Feljelentések is születtek, 1 fő engedély nélküli, horgászatért, 2 fő figyelmeztetve lett három bottal való horgászatért, 1 fő rendőri intézkedés történt háló lerakásáért.
A Császárszállási Horgász Egyesület Fegyelmi szabályzata szerint, akit egyszer halvédelmi bírsággal sújtottak, nem válthat éves területi engedélyt erre a vízterületre. Ez jó fegyelmezési erő. További ellenőrzéseket szerveztünk az Érkerti járőrökkel, akikkel szinte napi kapcsolatot tartunk fenn.
Telepítések folyamatosan zajlottak, melyen Szakbizottságunk minden alkalommal jelen volt, ellenőriztük a szállítmányt minőségileg és mennyiségileg is.
Császárszálláson megbeszélés folyt július 8.-án Bodnár Gáspárral a FETIKÖVIZIG igazgatójával, melyen Virág Imre elnök Úr is részt vett. Ott elhangzott, hogy a gazdátlan, elhanyagolt stégek egy részét a Szövetség megvásárolná, ígéretet is kaptunk ezen stégek feltérképezésére. A stégeken kívül még a telektulajdonosok által lezárt parti sáv ügyében is kértük intézkedésüket. A Vízügy egy parti sétányt szeretne kialakítani Császárszálláson.
Császárszálláshoz tartozik már 2008. évtől az Oláhréti tápcsatorna is, amit kezdenek megszokni a horgászok, hogy ide is kell engedély, telepítéseket végez rajta a Szövetség, Szakbizottságunk pedig folyamatosan ellenőrzi az ott horgászókat. Az egyesületi horgászversenyre is ezen a vízterületen kerülhetett sor az idén is. Nagy problémája ennek a víznek, hogy nagyon el van hínárosodva.

Holt-Szamos
Összevont ellenőrzést 2 alkalommal tartottunk, mindkét alkalommal 14 fő rendőr bevonásával, 3 szakbizottsági taggal és halőreinkkel közösen. Ennek során 4 főt engedély nélküli horgászatért értünk tetten és a feljelentéseket megtettük, továbbá 5 főt figyelmeztettünk 3 botos horgászatért.
Telepítéseken rendszeresen részt vett szakbizottságunk és ellenőriztük a szállítmányt.

Keleti főcsatorna
Összevont ellenőrzést 2 alkalommal tartottunk a Keletin, 3 főt figyelmeztetésben részesítettünk, a megengedettnél több bot használatáért, 2 feljelentést tettünk engedély nélküli horgászatért. Sajnos a Keleti főcsatornán kevés a horgászhely, valamint a stégek is ritkán helyezkednek el.

Tiszatelek Halásztanyai csatorna
Ellenőrzést 2 alkalommal végeztünk ezen a vízterületen, a Tiszateleki Polgárőr Egyesülettel. Egy fő lett feljelentve ezen a vízterületen engedély nélküli horgászatért, ugyanis a tavalyi jegyén írta át a dátumozást. Telepítés kétszer volt ezen a vízterületen.

Mátyusi Rózsás holtág
Telepítés egy alkalommal volt. Ellenőrzést itt nem végzett szakbizottságunk, viszont a vízi rendőrök ellenőrzik ezt a vizet is.

2011. évben feljelentettek kimutatása:

Vízterület neve

A szabálysértés módja

szabálysértés száma

Kiszabott bírság/fő

Holt Szamos

engedély nélküli horgászó (visszaeső 2év alatt 5 alkalom)

1 fő

100 ezer forint

engedély nélküli horgászat

31 fő

15-60 ezer forint

3-4 botos horgászat

15 fő

10-50 ezer forint

5-7 botos horgászat

2 fő

15-20 ezer forint

Keleti övcsatorna

(Vájás)

engedély nélküli horgászat

12 fő

20-40 ezer forint

Császárszállás

engedély nélküli horgászat

1 fő

30 ezer forint

Tiszatelek

3 botos horgászat

1 fő

25 ezer forint

Keleti főcsatorna

engedély nélküli horgászat

3-4 botos horgászat

engedély nélküli horgászó

(visszaeső)

21 fő

3 fő

1 fő

10-40 ezer forint

10-50 ezer forint

30 ezer forint

Összesen:

 

88 fő

 

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, a villantomagazin.com és villantomagazin.hu is használ cookie-kat. A cookie (magyarul süti) egy kisméretű egyedi szöveges információs fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, felhasználásra kerülnek pl. az online bevásárlókosarak használatakor, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. Adatvédelmi szabályzat