Csalik

Csalik

A SALMO wobblerek

 

A Salmo cég 1991 tavaszán kelt életre, a lengyelországi Olsztyn városában. A cég két alapítója és egyben tulajdonosa,  Piotr Piskorski és Radoslaw Zaworski a helyi akadémia halászattudományi szakán végeztek. Halbiológiai és horgászati ismereteiket felhasználva kezdtek el wobblereket gyártani. A legelső darabok a Minnow és Bullhead sorozatból valók.

Egy évvel később, már néhány újabb modell is megjelent, mint például a Perch (sügér), Pike (csuka)-több méretben is-és a Whitefish és a Butcher, többféle színben, de mindegyik csak úszó tipusban. Ezek a műcsalik megszólalásig hasonlítanak az élő halacskákra, melyekről megmintázták őket.

Bögöly

Az egész Európában ismert bögölyöknek hazánkban mintegy 50 faja, fajváltozata él. Ezek a rovarok tulajdonképpen közepes és nagy méretű legyek. A legismertebb közülük az esőhozó pőcsik, mely megközelítően 10 mm nagyságú. A potrohon túlérő szárnya szürke vagy feketésszürke, márványozott. A hímeknél a fejtetőn összeér a nagy összetett szem, míg a nőstényeknél azt kis lemez választja el egymástól.

Csonti, pinki, báb

A csonti, a pinki és a báb is egyfajta állatból keletkezik, ez pedig nem más, mint a mindenki által ismert és közkedvelt légy. Vagyis a csonti és a pinki a különböző fajtájú és méretű legyek lárvái.

Azt ugyan nem értem, hogy a halak miért rajonganak ennyire ezekért a nyüvekért és gondolom, hogy rajtam kívül még sokan nem tudják, de az biztos, hogy minden horgász kihasználja a halak ez irányú rajongását.
A csonti és a pinki között csak annyi a különbség, hogy a pinki jóval kisebb méretű. Ezen kettő nyűnek a bebábozódott fejlettebb állapotát nevezzük bábnak.

Etetőszúnyog

A vérvörös szúnyoglárva halaink, egyik legtermészetesebb etetőanyaga, ebben rejlik feltehetően az a titok, amit a verseny horgászok már régen kitapasztaltak és előnyét maguk és fogásaik javára fordítottak.

Az etetőszúnyoghoz sokféle képen hozzá lehet jutni, szedhetjük magunk és megvásárolhatjuk kedvenc horgász boltunkban. Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem egyszerű hozzájutni, mivel elég drága és nehezen eltartható. Ezért a horgászboltok nem szoktak csak úgy a hűtőszekrényükben tartani, hanem legalább egy héttel előre meg kell rendelni és még akkor sem biztos, hogy tudnak szállítani, hogy ezzel a nemes anyaggal próbáljuk meg a halakat horgunk közelébe csalni.

Kukorica

Egyik legelterjedtebb természetes etetőanyagunk a kukorica, amely igen változatos formákban jelenik meg horgászati szokásainkban. Felhasználása igen sokoldalú, használják nyersen (tejkukorica, vagy baby kukorica), főzve, szárítva, darálva, ízesítve, pattogtatva és más anyagokkal kombinálva.
Kétség kívül nemcsak a halak, hanem a horgászok körében is igen népszerű. Nagyon sokan saját recept szerint készítik elő horgászathoz a kukoricát, hogy az minél ellenállhatatlanabb legyen a halak számára. 
Az egyik alapvető művelet a kukorica előáztatása (vagy pácolása). Ez több napot, vagy akár  hónapot is igénybe vehet és különböző aromákkal kombinálva változatos csalit kaphatunk. Az így előállított kukorica megfelelően tárolva akár évekig is használható.

Pellet

pellet3
 
Nyugat-Európai pontyhorgászok körében az egyik legkedveltebb pellet. A pellet kedvező tulajdonságait egyre több horgász kezdi felismerni, egyre többen használják a horgászataik során, az etetéseikhez. Meglehetősen gyors oldódásukkal pillanatok alatt felkeltik az etetés környékén tartózkodó halak figyelmét. Az oldódás során, hosszú ideig az etetésen és az körül, közel a fenékhez csábító íz és illatfelhőt hoz létre. 
Közvetlenül használható etetéshez, boilis előetetéshez, vagy akár PVA hálóba rakva közvetlen boilizáshoz is.
Teljes oldódási ideje kb. 1 óra.

Szúnyog

Bizonyár mindenki ismeri és feltehetően már mindenkinek okoztak kellemetlenséget az ún csípő-szúró rovarok. Azt hiszem, a dobogó tetejére a szúnyog nyugodtan felállhat (repülhet), mert mindenki ismeri, de vajon eleget tudunk-e róla? Összeállításunkban horgásztúráink kéretlen-kellemetlen kísérőiről közlünk érdekességeket. Magyarországon mintegy 44 szúnyogfaj előfordulását mutatták ki.
Minden csípőszúnyogfaj amolyan „kétéltű“, élete első felét a vízben tölti. Az új nemzedék élete az ő esetükben is a párzással veszi kezdetét.

Online látogatóink

Oldalainkat 196 vendég és 0 tag böngészi

Cookie-k kezelése